Az ötlet relatíve hirtelen jött, hogy el kéne menni megnézni a vízesést, ahol a Misszió című filmet forgatták. Pár napig játszottunk a gondolattal, végül én úgy döntöttem, hogy egye fene, én elmegyek. 

Ennek okán december 21-én délelőtt utazási iroda után rohangáltam, mert valamilyen oknál fogva az internetes jegyvásárlás nem működött. Mire találtam is egyet, és sikerült is megvenni a repülőjegyet, majd összepakolni, addigra már kint is kellett volna lennem a reptéren. Szerencsére a forgalom nem volt vészes, így hamar kiértünk, csak hogy szembesüljek vele, hogy a gép késni fog.
Sebaj, már a jó helyen voltam. Gyorsan foglaltam még szállást - egy hostel úszómedencével, mert terveim szerint egy nap vízesés nézegetés után egy napot víz közeli semmit tevéssel akartam tölteni.

Amikor du. 4-kor megérkeztem, a hostelben sajnos nem volt internet, ezért nem tudtak elhelyezni. Gondoltam majd helyreáll a rend, addig benézek Puerto Iguazuba, veszek pár dolgot másnapra, mert bent a parkban minden tripla áron van. Így is lett, de mire visszaértem nemhogy net nem volt, de áram sem. Végül nagy nehezen 8 óra magasságában kiutaltak egy szobat, ahol elkezdhettem szocializálodni, két 60+-os spanyolajkú nővel és egy velük egyszabású férfival. Mint közismert, spanyol tudásomat minden alkalommal próbálom fejleszteni, így lelkesen vetettem bele magam egyetlen "Buenos noches" által kínált társalgási lehetőségekbe. Sajnos ez a társasági program hamar megszakadt, amikor megérkezett a negyedik nyugdíjas, és a minden nyelviskolát felülmúló nyeltanfolyam elvégzése helyett ki kellett költöznöm. Alig telt el három óra, és elirányítottak egy másik szobába, ami ugyan 6 ágyas volt 4 helyett, de volt egy üres ágy, amire ráhajthattam kicsiny ám megfáradt koronátlan főmet, ráadásul nevezett ágy a légkondi alatt volt fellelhető, aminek akkor még nagyon örültem. Ekkorra megjött ugyanis az áram, ámde a közműmegmaradás dél-amerikai törvényének engedelmeskedve most a víz ment el. Ennyit az esti zuhanyról. Beugrottam hát a medencébe, mert az mégiscsak víz, majd bebújtam az ágyba, hogy aludjak egy jót. Jó is volt, amig az első álom után fel nem ébredtem a klíma kerepelésére. Onnantól kezdve nem pihentem valami sokat, tetelyébe meg is fáztam. Ollé!
Mindezek ellenére másnap csak kicsit megtört lelkesedéssel vágtam neki a nemzeti parknak.

Mindazt, amit ott láttam nem lehet szavakba önteni, nem is fogom megpróbálni. Látványban levert mindent, amit Peruban láttam. A dzsungel (igazi dzsungel!!), a folyó, a zuhatagok... A képek még az árnyékát sem képesek mindezeknek visszaadni. Amíg élek, nem fogom ezt a négy napot elfelejteni.

Hét órán át barangoltam a park területén, körülbelül 15 kilómétert téve meg. Séta közben találkoztam William Cooper amerikai professzorral (http://airuci.uci.edu/faculty/cooper), aki érkezésemkor már három órája fotózta a teadélutánt tartó pillangókat.

Körülbelül egy órán át beszélgettünk mindenféléról, nagyon szimpatikus emberke.

De egyszer minden jónak ége szakad, így nekem is el kellett hagynom a parkot.
A másnapot intenzív láblógatással töltöttem a medence partján, illetve a medencében, majd 24-én délelőtt visszarepültem Buenos Airesbe, hogy csatlakozzak Szabihoz a meghittre és családiasra tervezett Szentestét megünneplendő (értsd: sörözés a hostelben és egy éjféli mise zárásként).

Adam, Buenos Aires