"Egy pillanatig már azt hittem baj van..."

Buenos Airesből egy enyhe éghajlatiöv ugrással Tűzföld felé vettük az irányt, bár a repteret elsőre sikerült elvétenünk, végül mégis szerencsésen kikötöttünk Ushuaiaban, ami Argentína legdélebbi városa. Tűzföld a kontinens déli csúcsát alkotó szigetek közül a legnagyobb, egyik fele Chiléhez tartozik, a másik Argentínához. A chilei részen van egy falu, ami még délebbre fekszik, de az argentín oldalon ezt nevezik a világ végének. És tényleg, van "el fin del mundo" kisvasút, a nemzeti parkban van a tengerre rittyentett posta hivatal, ahonnét lehet "el fin del mundo"-s pecséttel képeslapot küldeni, és némi pénzért ugyanilyen szlogenű matricával nehezíteni az útlevelünket, amit személyesen Ferenc Jóska vasal bele; természetesen éltünk a lehetőséggel. Szóval mióta Dél-Amerika az elmúlt évtizedekben igencsak kinyílt a turizmus számára, ezen a helyen az embernek már nincsen olyan érzése, hogy már csak néhány kilométer, és leesik a Föld peremén. A város tele van hostelekkel, utazási irodákkal, amelyek így-úgy próbálják meglovagolni a világvégéből adódó lehetőségeket. Amikor ez az utazás kezdett formát ölteni, akkor a központi idegrendszerem bizonyos pályáira végérvényesen beégett a gondolat, hogy el kéne menni a világ itteni végére, ebből született a blog neve is (nem, a maja naptár mizériás világ vége, csak egy szerencsétlen egybeesés...), de nem gondoltam volna, hogy erre itt egy egész trend épült.

Amikor a fehér ember a 18. században végül úgy döntött, hogy végérvényesen lemerészkedik ezekre a területekre is, akkor itt először egy börtönfalut hoztak létre. Aki megfelelő mennyiségű rossz fát tett a tűzre, az általában életfogytiglan élvezhette az itteni természet "lágy" ölét. És ha már tűz, akkor mért is kapta a sziget ezt az elnevezést? Még ezek között a zord körülmények között is éltek itt anno bennszülöttek, a yamana indán törzs, akik egy mindössze néhány ezer fős, a szigetek között állandóan vándorló közösséget alkottak. Halászatból tartották fent magukat, és mivel ezt nem túl szofisztikált módon űzték, egyszerű szerszámokkal, ezért sokszor be kellett menniük a vízbe az eljetett állatokért (halak, fókák, pingvinek, stb.), aminek a legegyszerűbb kivitelezése a permanens nudizmus volt. Bár fókazsírral általában bekenték magukat, és néha fókaprémet is öltöttek, mégis a meztelenül végrehajtott gyorsfürdők után a legegyszerűbb volt a tűzek mellett megmelegedni. Ezért konstans tüzeket tartottak fennt mindenfelé, hát innét a sziget neve. Aztán ahogy megjelent a fehér ember, rendkívül hamar leáldozott nekik; amit nem intéztek el a számukra ismeretlen betegségek, azt befejezték a hajtóvadászatok, ismét egy szívmelengető indián történet Dél-Amerikából...

Ushuaia egész nagy kikötővel rendelkezik, amiben meglehetősen sok konténer tornyosul, mégis, mint megtudtuk, nem egy jelentős hajóforgalmi központ. Bár a Beagle csatorna a kontinens déli részén legkönnyebben hajózható út a két óceán között, mégis a tengeri kereskedelem inkább Panama felé veszi az irányt még Buenos Airesből is. Itt főképp a luxus turizmust bonyolító úszó városok, jobb definíciót ezekre nehéz találni, illetve az antarktiszi utakat bonyolító hajók állomásoznak. Hát igen, ha már világ vége, akkor az Antarktiszi turizmusra kellett volna beneveznünk (vannak egy hetes, tíz napos és két hetes utak is), de mivel még a last minute ajánlatokkal is nagyjából dupláztuk volna a teljes két hónap költségeit, így már a tervezési szakaszban néhány elmorzsolt könnycseppel lemondtunk a lehetőségről. Számunkra Ushuaiaban állnak Héraklész oszlopai...

Ami a tájak elvadultságát illeti, Tűzföld hozza a tőle elvárt szintet. Fjordok, gleccserek, néha a szél miatt 45fokban növő fák, és nagyjából hatszáz méter körüli örök hóhatár. Az Andok itteni utolsó nyúlványai általában nem haladják meg az ezer métert, mégis úgy néznek ki, mintha az Alpok négyezres csúcsait koppintanák, pedig igaziból mindegyik "csak" egy tudathadásos Csóványos... Még úgyis, hogy most a nyár legjavába tenyereltünk bele, a sál, sapka, kesztyű trió kötelező, ha nem fújna a szél, akkor talán pulcsiban is oké lenne, de a szél itt nem lemondható szolgáltatás. Ennek ellenére az amerikai túristák egy jelentős része még itt sem tud megválni a rövidgatya, flip-flop kombójától.

A túrázgatások mellett úgy döntöttünk, akkora fenegyerekek vagyunk, hogy közelebbről ismerkedünk a helyi fauna legjellemzőbb egyedével, a lóval. Mit nekünk pingvinek, fókák és kormoránok... A néhány órás lovastúra nem az elképzelt prérin való ügetést nyújtotta, hanem bevittek az erdőbe, ahol sárdagasztás, és lovas sziklamászást lehetett produkálni. Túratársunk, az ötvenes angol hölgy, aki állítólag heti rendszerességgel lovagol, szintén meglepődött némelyik körülményen. Szerencsére a lovak már csukott szemmel is ismerték az ösvényt, csak néha kalandoztak el erre-arra, ilyenkor lehetett bevetni a rögtönzött lovaglótudásunkat, és próbálkozni a visszatereléssel. Ez egyszer annyira nem jött össze, hogy a ló úgy döntött megválik tőlem, a puha talajon való landolás következménymentesre sikeredett, úgyhogy rögtön vissza is imádkoztam magam a nyeregbe, onnantól kezdve már jóban voltunk.

Tűzföld és Patangónia meghódítására grandiózus terveink voltak, autót bérelve akartunk egy nagyobb kört tenni, aminek keretében bele lehet veszni a Pampák végtelenségébe. Ez azonban a rigorózus argentín autóbérlési feltételek miatt elsűlyedt a történelmi távlatokban. Tűzföld és Patangónia bizonyos részei miatt Chile szinte kikerülhetetlen, és a határon csak szuper járgányokat engednek át, ezért a kinézett legolcsóbb verda nem hagyhatja el Argentínát, a többi autó bérlése pedig csillagászati összegekre rúg, úgyhogy a nagy Patagóniai körünk egy gyors geometriai transzormációval egy szofisztikált egyenessé egyszerűsödött, marad a buszozás...

Szabi, Ushuaia